Sok sok éve már, hogy nem a boldogság időszaka ez nekem. Egy edzés végén beszélgettünk a karácsonyról egyik edzőtársammal, és mondta, hogy évekig Ő is így állt a dologhoz. De mára már eljutott odáig, hogy a karácsony olyan, amilyennek mi teremtjük, amilyennek magunk tesszük.

Valahol igaza van. Sőt. Igaza van. 
A helyzet az, hogy én nem akarom, hogy boldog legyen. Nem engedem meg magamnak. Sok éve már, hogy karácsony előtt pár nappal halt meg nagymamám. Minden szentestét nála töltöttünk. Az volt A KARÁCSONY.
Aztán mama meghalt, leukémiában. Aznap reggel, amikor vérátömlesztésre vittük volna őt a kórházba, rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá. Ott voltam, láttam őt. Kijött ajtót nyitni, amikor csöngettünk, de még hálóingben volt. Ő, aki minden nap 6-kor kelt, ha kellett, ha nem. Az ágya úszott az izzadtságtól, és alig bírt beszélni velünk, nagyon sápadt volt. 

Aztán megjött a mentő, és mi követtük őket a kórházba. Az asztali naptárjába már be volt írva szentestére : "Karácsonyi vacsora".  De ezt a karácsonyt már nem töltötte együtt a család...

Már nem emlékszem meddig volt kórházba, de már nem jött ki többet. Látogattuk amikor csak tudtuk.

**********************
Az írás itt a múltkor megszakadt, mert annyi minden tört fel (legfőképp sírás), hogy nem bírtam tovább folytatni. Viszont sok új dolgot megvilágított. Ezeket még nem tudtam leírni, de ha eljön az ideje, megteszem...