Lehajtom fejem az asztalra, csak megpihenek kicsit. Az sem baj, ha elalszom. Meg is történt... Eltűnt a külvilág. Úszom, lebegek benne. Könnyű vagyok, és testetlen.  Tán nem is létezem, nem érzem ,hogy vagyok. Vagy mégis? 

Minden vagyok egyszerre, több részre szakadva. Bizony így van. Az idő, mely eltelik közben soknak tűnik, azt hiszem múlik, pörög gyorsan. Majd a testem visszaránt a "valóságba". Ránézek az órára, és alig telt el 5 perc. 

Ebben a másik világban (mely szintén a valóság), annyival egyszerűbb minden. Nem vagyok "én", nem vagyunk "mi", nincsenek "ők". Csak "egy" van.